Fill it with life

Így bókol a görög

Általánosságban véve szeretem a görögöket, nagy részük tényleg nagyon kedves, mosolygós, segítőkész. A szállásunk mellett levő kisboltban például szinte mindig kedvezményesen vásároltunk. A gyógyszertárban is pár euróval olcsóbban adta a gyógyszertáros az izületvédő vitamint (ha az ember egész nap talpon van és ráadásul márványlapokon, vagy a homokban ugrál, akkor biztony előfordul, hogy itt-ott fáj, pláne… Tovább »

Animátornak állnál? Olvasd el ezt!

Ez a bejegyzés még akkor született, amikor még javában kint voltam Rodoszon, szóval ha olvasás közben az a érzésed, hogy még minidg animátorként “raboskodom” a szigeten az nem a véletlen műve 🙂 de közben már rég messze járok 🙂 Szóval kicsit több, mint két hónapot töltök a görög szigeten. Napsütés, tengerpart, pálmafák, ötcsillagos hotel, animáció…. Tovább »

Barcelona – ahol minden erkélyen innál egy kávét.

  Elöljáróban elmondanám, hogy ezek a szösszenetek általában úgy születnek, hogy alapvetően magamnak készítek kis jegyzeteket, felírok félmondatokat érzésekről, gondolatokról, amik az utazások során bennem vannak. Aztán ezek kezdenek teljes mondatokká, sztorivá formálódni a fejemben, akkor fogom, kicsit összegyúrom őket, és leírom, hogy emlékezzek, vagyis inkább hogy ne felejtsek. Úgy érkeztem ebbe a városba (este… Tovább »

Corfu, ahol beleszeretsz a görögökbe – mindegyikbe

Figyelem, teljesen elfogult, és szubjektív vélemény következik, tudniillik ugyanis teljesen beleszerelmesedtem a görögökbe és ebbe a kis szigetbe.  Soha ilyen kedves emberekkel nem találkoztam még utazásaim során, mint amilyenek a görögök (mondjuk sok hely van még, ahol nem jártam, de amik késik ugye…). Az étteremben százszor megköszönik, hogy hozzájuk ülsz be vacsorázni, kihúzzak a széket,… Tovább »

Bristol – Csúszda a Park Streeten

Gondolom gyerekként ti is imádtatok csúszdázni a játszótéren, vagy a szerencsésebb gyerkőcök otthon a kertben. Ami még jobb volt a strandon vagy a Balatonon a hosszú vizes csúszdán végigsiklani és hatalmas csobbanás és sikítozás kíséretében belecsobbanni a vízbe, aztán prüszkölni és fürdőruhát igazítani, rosszabb esetben keresni a víz alatt 😛 Nos Bristolban egybegyúrták a két… Tovább »

Bristol – Strandolás!!! bizony-bizony

Szerencsére a nyár folyamán kiderült, hogy az a bizonyos bikini, amit kipakoltam a bőröndből, még egész jó szolgálatot tehetett volna, ugyanis júliusban kitört az évtized legforróbb nyara Angliában. Persze nem kell 35-40 fokra gondolni, itt már a 25 fölötti hőmérséklet is tomboló nyarat jelent. Mit volt mit tenni, beszereztem hát egy új bikinit is a… Tovább »

Bristol – Végre városnézés

(2013.06.23 19:37) A héten bővítettem a ruhatáram… pulóvert és sálat vettem… NYÁRON! Na nem azért, mert akciós volt, sajna tényleg szükség van rá. Most ha tehetném, visszamennék az időben. Na nem olyan messzire, csak kb egy héttel és pár nappal ezelőttre. Pontosan akkorra, amikor pakoltam a bőröndömbe, nagy naivan tuszkoltam a térdnadrágokat, pólókat, ujjatlanokat a… Tovább »

Bristol – Az első hét

(2013.06.19 23:18) Kisütött a nap!!! Az ég Bristol felett is kék, csak eddig nem volt hajlandó mást mutatni, csak a szürkét…de annak legalább ötven árnyalatát 😉 . Szóval ma már reggel sem volt szükségem kabátra, azért ez már kecsegtető a hátralevő időre nézve. Hiszen ha reggel a napocska mosolyog befelé az ablakon, az ajtón kilépve… Tovább »

Bristol – Kezdetek

Először is kezdeném egy tavaly nyári angliai kalanddal, ami olyannyira meghatározó volt, hogy idén nyáron is vissza kell térnem 🙂 Habár Magyarországon vagyunk, elengedhetetlen egy bizonyos szintű angol-nyelvtudás. Persze-persze jó esetben legtöbbünk zsebében már ott lapul a középfokú, netán felsőfokú nyelvvizsga bizonyítvány, node mégis mit érünk vele, ha mondjuk a középiskolában szereztük, és évek óta… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!