Ez a bejegyzés még akkor született, amikor még javában kint voltam Rodoszon, szóval ha olvasás közben az a érzésed, hogy még minidg animátorként “raboskodom” a szigeten az nem a véletlen műve 🙂 de közben már rég messze járok 🙂
Szóval kicsit több, mint két hónapot töltök a görög szigeten. Napsütés, tengerpart, pálmafák, ötcsillagos hotel, animáció. Na igen, nem a szállásom van a hotelben, hanem a munkám, tudniillik ugyanis azt hiszem a huszas éveim végén ment el az eszem, és a kényelmes kis irodai munkámat, a reggel 8-tól délután 4-ig tartó jól ismert komfortzónámat otthagyva hotelanimátornak álltam Görögországban.
Nem mondanám magam tipikus animátornak, nem vagyok egy harsány személyiség, aki könnyen leáll csitcsetelni bárkivel, vagy aki szívesen kiáll közönség elé beszélni, előadni magát, most mégis itt vagyok pár huszonegynéhány éves fiatal társaságában a medenceparton szórakoztatjuk a szálloda vendégeit. (Side note: tegnap este pár száz ember előtt álltam a színpadon és egy Abba sláger egy sorát beleénekeltem a MIKROFONBA- hangosan, ÉN, aki azt vallja, hogy a világ nem érett meg arra, hogy az én hangomat hallja 😀 na mindegy, állítólag nem volt olyan szörnyű, és sajnos videó is van róla 😀 nem, ezt soha senki nem fogja látni és hallani! :D)
Amúgy kívülről ez az animátorkodás dolog elég egyszerűnek tűnik, ugrálsz kicsit a medenceparton, elviszed röplabdázni, vagy ping-pongozni a népet, beszélgetsz velük kicsit, az esti showra felhúzod őket a táncparkettre, azt’ jónapot. Hááát, így kicsit belekóstolva jobban a dologba azért nem mondanám, hogy egyszerű munka, jó persze, nem olyan nehéz, mint aszfaltot lapátolni napi 10 órában a negyven fokban, de azért megvan benne a kihívás.
Reggel 10-kor kezdődik az első ”műszak”, de 9:45-re már a backstageben kell lenned, hogy előkészítsd a terepet a játékokhoz, foglalkozásokhoz. Igen ám, de előtte ugye reggelizni se ártana, hogy legyen energiád a délelőttöt levezényelni, így már legalább reggel 9-re a hotelben kell lenned, hogy legyen időd belapátolni az ötcsillagos reggelidet, ugyanis mi animátorok a hotel vendégeivel egy helyen, mondhatni egy asztalnál eszünk reggelit/ebédet/ vacsorát. Ez nyilván tök jó, hiszen szuper kajákat ehetünk egész nap, nem kell főznünk magunkra, és a mosogatást is más végzi.
Kicsit nehéz így egyébként odafigyelni az étkezésre, mert a desszert szekció igencsak hívogató tud lenni nap, mint nap. Én azért megpróbálom visszafogni magam, és leginkább csak gyümölcsöt eszem, de néha befigyelnek a szőlőszemek és a dinnyeszeletek mellett a csupa csokis, habos-babos, krémes kalóriabombák is. Alapvetően itt is műzlit/zabpelyhet és/vagy croissantot eszem reggelire, halat és rengeteg salátát, zöldséget ebédre, és vacsorára. A kajára egy szavunk sem lehet, bár sok fogásnak van hasonló íze, és igazából még a bolognai spagetti is kicsit görögös inkább, de hát Rodoszon vagyunk, nem Bolognában, mit várunk ugye? Nem tudom mikor ettem utoljára ennyi halat, lazacot, sushit, szóval én teljesen jól elvagyok az itteni kínálattal, egy percig sem hiányolom a rántott húst, vagy a paprikáscsirkét. Apropó, lassan kb 3 hete, hogy nagyjából egy falat húst sem ettem, nem lettem vegetáriánus, de valahogy egyszerűen nem kívánja a szervezetem.
Szóval visszakanyarodva a munkára, 10:15 kor kezdjük a reggeli stretchinget, előtte 10 perccel körbemegyünk a medence körül, és az udvaron, hogy „kihirdessük az activityt” és mozgásra buzdítsuk a népet. 11:30-kor Aqua gymnastic (20-30 perc ugra-bugra a medencében/medence parton) A foglalkozások között odamész szépen a vendégekhez és diskurálsz velük – munkaköri kötelesség, a backstage-ben max 5 percet tartózkodsz, és nem nyomkodod a telefonod! 12:30-kor elmész az első szünetedre.
A szállásunk kb 5 perc sétára van a hoteltől, na hát az nem 5 csillagos 😀 najó nem vészes, csak nincs zuhanykabin/függöny, így kb minden tus után fel lehet mosni. Valójában egy kicsit lepukkantabb hostelnek mondanám. Ketten vagyunk egy szobában (bár már nagyon rég volt, hogy lakótárssal kellett osztozkodnom egy szobán), amivel igazából nincs bajom, mert a szobatársam a konyhán dolgozik, ő reggel 6-ra jár, és nem alszik a saját ágyában, szóval alig találkozunk, ha nem dohányzik a szobában, akkor egész jól kijövünk.
Első szünetben vagy leugrom egyet a szállodától 3 perc sétára levő tengerparta úszni egyet, vagy hazaugrom ledőlök picit, vagy kiülök a teraszra olvasni, esetleg kimosom a lavórban a cuccaimat (hát igen, mosógép na az nincs) A délutáni shift 3-kor kezdődik, de itt is meg kell jelenni negyed órával korábban, és ha ebédelni is akarunk, akkor 2-kor el kell indulnunk.
Délutáni program: 15:30 Aqua aerobic, 16:30 zumba, közötte diskurálás a vendégekkel,röplabda pályát locsolsz, gyerek és/vagy felnőtt dartsot/vizilabdáa/pingpong-ot vezényelsz, szükség esetén pedig beszállsz a csapatjátékokba, néha ha olyanunk van jelmezben végigrohanunk a medencék között és beugrunk a medencébe, vagy lecsúszunk a csúzdán.
Az esti műszak 8-kor kezdődik (vacsizni 7-től járunk) 8:30 minidisco a kicsiknek, beállunk táncolni velük, és vagy 4-5 számra különböző koreográfiát ugrálunk végig, próbálok megjegyezni minden koreográfiát, mire betanulok egy line up-ot, a következő este valami teljesen új jön, szóval nem unatkozom. Amikor egyedül kellett mini discot tartanom nem tagadom, hogy le kellett húznom egy pohár proseccot előtte, hogy ki merjek állni a kíváncsi szülők, és a “félistenként” rám tekintő gyerekek elé. Esküszöm még élveztem is, hogy 15-20 miniember úgy ugrált, ahogy én irányítottam őket.
Utána megint beszélgetés a vendégekkel, kiosztjuk az aznapi legjobb dartsosnak, röplabdásnak, focistának járó díjat 21:30 kor pedig kezdődik az esti show a vendégeknek. Minden este más-más fellépő jön a hotelbe, kéthetente ismétlődik a dolog. Énekesek, táncosok, cirkuszosok, egyéb fellépők a showbizniszből. Nekem még minden új, a többi animátor néha már unja a programot, de én egyelőre baromi jól szórakozom rajtuk. Az esti műsorok alatt vagy a gyerekekre kell ügyelni, hogy ne ugráljanak a színpadon a fellépők között, vagy szóba KELL elegyedni a vendégekkel, illetve fel kell őket tessékelni a színpadra táncolni.
Namost nem véletlenül emeltem ki a kell szót…a manager fixa ideája, hogy az animációs munkához az is hozzá tartozik, hogy a vendégeket személyesen szórakoztassuk (nem, nem kell semmi rosszra gondolni, beszélgetés, barátkozás, jó kapcsolat a vendégekkel) ezzel mondjuk alapvetően nincs is baj, bár nekem az elején picit fura volt, és nehezebben ment, hogy random idegenekhez bekapcsolódjak beszélgetésekbe, vagy csak valamilyen indokkal odamenjek hozzájuk és beszélgetni kezdjünk (ez egyébként nem csak az esti show alatt elvárt, hanem egész nap, amikor épp nem tartunk foglalkozást). Most már egészen jól megy a dolog, és egyre könnyebben ülök oda bárkihez, vagy megyek oda a medenceparton hozzájuk, és egyébként egész érdekes beszélgetések kerekednek, és nagyon sok érdekes embert ismerek meg így. Meg amúgy is az angolomnak is jót tesz, meg az önbizalmamnak is, hogy egyre könnyebben kezdek el ismerkedni. A baj ott van, hogy a manager szemében ez az egész arról szól, hogy a szálloda jó értékelést kapjon, ez is rendben lenne, ha nem az animátoroknak kellene megkérni a vendégeket (a nyaralásuk kellős közepén, esetleg a medenceparton lábat lógatva, koktélt szülcsölgetve) hogy ugyan legyenek már szívesek a szállodát értékelni Tripadvisoron, google-ön, meg a bánat tudja még hol. Voltam már azért párszor nyaralni, de szerintem még sosem értékeltem a hotelt a nyaralásom felénél, vagy akár a végénél ott a helyszínen (kivéve, ha valami égbekiáltóan negatív! dolog történik). Szerintem általában hazamegy az ember, megemészti kicsit a dolgokat, és aztán nyugiban már az otthoni internetet használva bepötyögi a kis értékelését, és rányom a kis csillagokra. Erre persze lehet ösztönözni a népet , de mondjuk egy emlékeztető e-mail, vagy egy nyereményjáték (megszólalt bennem a marketinges) kicsit jobban rásegítene, mint a medenceparti csillagokért „könyörgés”.
Na mind1, majd lehet megemlítem a managernek a dolgot, csak eléggé tenyérbemászó képe van, miközben valahogy összeugrik az ember gyomra ha meglátja a folyosón, vagy a lobbiban. Próbálsz úgy elsomfordálni, hogy véletlenül se lásson, és ne tudjon megszólítani, sétálsz kifelé a szünetedre, már örülsz, hogy megúsztad a dolgot, már csak pár lépés, és kint vagy, de akkor hallod, hogy valaki a hátad mögött a nevedet mondja. Úristen tudja a nevemet?? (ez kicsit olyan, mint amikor a szüleid a teljes neveden szólítanak, akkor már tudod, hogy valami rosszat csináltál). Szóval odajön hozzád, és negédesen mosolyogva megjegyzi, hogy kicsit talán túl sokat cseverésztél a BBQ alatt az új magyar felszolgálóval. Ajj-ajj, egy kis magyarázatba kezdesz, hogy de hát új, és egyébként is magyar a magyarnak mindig megörül. Erre ő csak mosolyog, és ennyit mond, „Yes-yes, okay. Stop it”. Hát ennyi, beszélgetés lezárva megyek a szünetemre. Annyit még azért utánam mond, hogy élvezzem a szünetet. Köszi, fogom…
A másik amitől könnyen gyomoridege lesz az embernek, ha az animátorvezető huszonéves kis asszisztense úgy jön be a backstage-be, hogy leordítja az animátorok haját, mert korábban egyszer 2, KETTŐ perccel később értünk be a backstagebe, és mert „sosem figyelünk oda arra amit mondanak”, nem csinálunk értékeléseket, elővesszük a telefonunkat – amin egyébként azt is csekkoljuk, hogy született-e értékelés aznap…, stb.stb. Kiélvezi a helyzetet, hogy kis huszonévesként (srác) 5 fiatal lánnyal ordíthat. Én mondjuk idősebb vagyok nála, meg alapból is nehezen viselem, ha ok nélkül leb@sznak… de itt nincs mese, lenyeled a békát, mert tudod, hogy úgysem nyerhetsz, nem állsz bele a konfliktusba, csak félmosollyal bólogatsz, mert tudod, hogy azt akarja elérni, hogy érezd magad rosszul. Van olyan nap, hogy semmi sem jó neki. Egyik este a másik magyar lánnyal együtt beszélgettünk egy magyar párral (magyarok mindenhol) erre odajött hozzánk a kis mitugrálsz, hogy ne üljünk már ketten együtt egy asztalnál… oké rendben, felálltam, és elkezdtem másik „áldozatot” keresni, ahova odaülhetek kicsit diskurálni. Találtam is egy kedves német nőt a kisfiával, így odaültem hozzájuk, és egészen jót beszélgettünk, amikor is a korábban említett kis „segéd” megkocogtatta a vállam, hogy vigyem már fel az embereket a színpadra táncolni. Épp egy Beatleas tribute zenekar játszott egy lassú számot…jah marha egyszerű arra felrángatni az embereket.
Visszatérve kicsit az értékelésekre, azért megteszem a tőlem telhetőt, és ha épp úgy alakul a beszélgetés (mert úgy alakítom…) akkor a managerre hivatkozva nyilván megemlítem, hogy ugyan ha jól érzi itt magát akkor legyen már szíves és értékelje a hotelt. Nyilván általában az a válasz, hogy persze- persze majd otthon értékeli, én meg nyilván nem fogom kivenni a kezéből a telefont (a korábbiakban erre is volt példa…hát nem tudom, hogy a vendégek helyében mit gondolnék, ha valaki kivenné a kezemből a telefonom, hogy a nevemben értékelje a hotelt…).
Ami még nekem fura az az, hogy elvárják, hogy heti kétszer az esti shifted után kividd a vendégeket egy bárba inni. Érted, egy all inclusive hotelből, ahol annyit iszik a pénzéért amennyi csak belefér, vidd ki egy bárba inni, ahol nyilván nem ingyen mérik a piát… sőt…Na mind1, próbálsz eleget tenni az elvárásoknak és próbálod kicsábítani a vendégeket, és próbálsz magyarázkodni, ha drágának találják…legközelebb majd máshova megyünk stbstb, persze… Néha ettől függetlenül jól sül el a dolog, mert nagyritkán épp salsa night-ot tartanak a bárban, és a vendégek boldogok, mert megtanultak pár lépést, és buliztak egy jót, vagy épp csak ücsörögtünk, és vizipipáztunk egyet, miközben jót beszélgettünk.
Szóval nagyjából így telnek a napjaink, néha az első szünet előtt kivisszük a vállalkozó vendégeket a parton levő vízisportos bódéhoz, mert épp „akciós” a banánhajó, vagy a Sofa (ezek a felfújt cuccok, amiket hajó után kötve húzkodnak ide oda a vízen, az emberek meg csak úgy pattognak benne ide-oda, vagy beleborulnak a vízbe, ha nem bírják tartani magukat) Ilyenkor mi is felülünk, naná, vagy a motorcsónakból ülve bíztatjuk a vendégeinket. Ez mondjuk iszonyat jó buli! Nézni, ahogy felszállnak a levegőbe az ernyőkkel amikor parasailingelni mennek, vagy látni az arcukat, amikor a banánon ülve a kapitány rálép a gázra. Mi animátorként ingyen kipróbálhatjuk ezeket, ha viszünk hozzájuk vendégeket. Hát így működnek itt a dolgok. Én parasailingeltem, és vizísíztem, imádtam mindegyiket!
Panaszkodni nem akarok tényleg az apróbb negatívumok ellenére baromi jól érzem magam, és napról napra magabiztosabban tartok meg egy reggeli stretchinget, vagy könnyebben ülök oda különböző asztalokhoz beszélgetni kicsit a vendégekkel, meghallgatni a sztorijukat, és néha tényleg a véletlennek köszönhetően olyan klassz társaságokat, embereket ismerek meg, akikkel biztosan felveszem majd a kapcsolatot később is, ha épp a világ azon pontján járok majd ahol ők élnek, vagy ha ők járnak Budapesten.
Pontokba szedve a pozitívumok
És a negatívumok
Őszintén szólva akármennyi pozitív élmény is ért, akármenniyre is érzem úgy, hogy ez egy életre szóló élmény, soha többet nem szeretném csinálni, ugyanakkor egy percig sem bánom, hogy kipróbáltam magam ebben a “karrierben” is. Ez a két hónap, amit itt eltöltöttem pontosan elég volt ebből az életformából, talán kicsit “öreg” vagyok én már ehhez, talán kicsit túlságosan is introvertált lettem az évek során, nem tudom, hogy pontosan mi az oka, de azt tudom, hogy ezt egyszer elég volt kipróbálnom. Az ott szerzett élmények egy életre szólnak, az ott megismert emberekre, a sokat jelentő beszélgetésekre pedig mindig emlékezni fogok!