Bristol – Kezdetek

Először is kezdeném egy tavaly nyári angliai kalanddal, ami olyannyira meghatározó volt, hogy idén nyáron is vissza kell térnem 🙂 Habár Magyarországon vagyunk, elengedhetetlen egy bizonyos szintű angol-nyelvtudás. Persze-persze jó esetben legtöbbünk zsebében már ott lapul a középfokú, netán felsőfokú nyelvvizsga bizonyítvány, node mégis mit érünk vele, ha mondjuk a középiskolában szereztük, és évek óta meg sem szólaltunk angolul? Megmondom én mit…úgy bizony… semmit. Alapvető emberi tulajdonság a felejtés, az a tudás amit nem használunk szépen lassan elkezd kiszivárogni a fejünkből, vagy ha nem is kiszivárog, de eltűnik az agyunknak egy olyan sötét, rejtett zugába ahonnan a legnagyobb jóindulattal is kínszenvedés előhozni (ugyehogyugye). Márpedig én akartam beszélni angolul, méghozzá folyékonyan, erre pedig a lehető legoptimálisabb mód az, ha anyanyelvi környezetben gyakorolhatjuk. Jó persze, azt nem mondtam, hogy ez lenne a lehető legolcsóbb módszer is, de hogy a leghatékonyabb az egyszer biztos. Szerencsére épp szakmai gyakorlati hely keresése előtt álltam, mikor is tudomásomra jutott, hogy egy ösztöndíj segítségével akár külföldön is kereshetek gyakornoki álláslehetőséget. Dióhéjban ennyi a története annak, hogy miért éppen Anglia. Pár szösszenet az első Bristolban töltött napjaimról:   Az első nap Bristolban (2013.06.16 23:11) A gép gond nélkül landolt Bristolban. A gondok akkor kezdődtek, amikor kiszálltunk a gépből. Ugyanis amikor Budapesten beszálltam a hőmérő közel harminc fokot mutatott, Bristolban ugyan nem néztem meg, hogy pontosan hol áll a hőmérő, de a napsütés ellenére nem éreztem a bőrömön a melengető sugarakat. Na nem mondom, hogy ez meglepett, hiszen tudtam én, hogy az eső országába érkezem, de azért mégis irigykedve figyeltem a szembe jövőket, akik arra vártak, hogy felszállhassanak arra a gépre, amiről én az imént szálltam le, és megkezdhessék utukat a harmincfokos Budapest felé. Ami engem illet, megkezdtem az utat az albérlet felé, vagyis csak kezdtem volna, mert mire mindenkinek megírtam a megnyugtató „egyben megérkeztem” sms-t az összes taxit elhappolták előlem. Szóval csak álltam a reptéren, mint aki tudja, hogy mire vár. De mivel csak nem jöttek a taxik, körbekémleltem, hogy most vajon mihez is kezdjek. Szerencsére meghallottam, hogy a közelemben egy magyar pár beszélget, kihasználtam hát a nyelvi adottságokat 🙂 és szóba elegyedtem velük. Mondhatni, hogy bazi nagy mákom volt, vagy egyszerűen megéreztem, hogy kit kell megszólítani, szóval a lényeg, hogy jöttek értük kocsival és kb ugyanarra tartottak, mint én és szerencsére voltak olyan kedvesek és szorítottak nekem helyet az autóban, taxi megspórolva 🙂 Plusz megismertem pár szimpatikus magyar embert. Lekopogom, de eddig csak jó tapasztalatom van a kinti magyarokkal, remélem így is marad, mert hallok ezt is azt is. A lakótársaim is magyarok és ők is jó fejek 🙂 Segítenek mindenben amiben csak tudnak, de sajnos arrafelé amerre dolgozni fogok egyikük sem ismerős. Így nem volt más lehetőségem, nekem kellett feltérképeznem az útvonalat. Izgalmasnak ígérkezett a vasárnapi felfedező túra, hiszen egy számomra teljesen idegen városban kellett elnavigálnom úgy, hogy annyit tudtam: a házunk elől induló 73-as busz a központba visz 🙂 Minden részletre nem térnék ki, de a lényeg, hogy meglett az úti cél, és a város jó pár részére eljutottam (többnyire akaratlanul 😛 ). Tekintve, hogy nem igazán voltam képben, hogy mi hol merre, leszólítottam az utcán random embereket, hogy kérdezősködjek, mégis merre kellene elindulnom. Le kell szögeznem, hogy nagyon kedvesek és segítőkészek voltak az angolok, az egyik buszsofőr pl szívbaj nélkül elkezdett nyugisan gondolkodni rajta, hogy végül is merre kellene mennem, és hogy az ő busza jó-e nekem… de mivel láttam rajta, hogy ő sincs képben az úti-célomat illetően, és gondoltam az utasok kedvence se leszek, ha sokáig fenntartom a járatot, inkább megköszöntem a segítséget és leszálltam. Olyan is volt, aki miután téves útirányt jelölt meg, utánam futott, hogy kiigazítson, így végül megtettem pár plusz kilométert, de végül elértem a célomat 🙂 és ez a lényeg. Viszont, hogy ne csak fényezzek, elárulom, hogy itt sincs kolbászból a kerítés, na bumm most biztos újat mondtam mi? 🙂 Szóval azoknak szól, akiknek illúziói lennének Angliával kapcsolatban. Vannak putri házak, rossz környékek, amiket érdemes elkerülni, szemét az utcákon és a házak udvarán, hepehupás, nyomvályús utak, emellett pedig örök szürkeség, szemetelő eső és 17 fok júniusban 😛 Az eső totál kiszámíthatatlan, az a biztos, ha az ember ki se mozdul esernyő nélkül, bár a szél gondoskodik róla, hogy az se sokat segítsen. Amúgy valaki feltalálhatná a szemüvegtörlő kis lapátokat (mint ami a kocsi szélvédőjén van), mert nagyon idegesítő a sok apró esőcseppen keresztül szemlélni a világot 🙂 Bristol egyébként egy helyes kisváros, sok szép templommal, dimbes – dombos utcákkal, zöldellő parkokkal Tesco-val Spar-ral és sok-sok magyar emberrel tarkítva 🙂